Csaknem négyszáz embert vettek őrizetbe az idei Notting Hill-i karneválon Londonban
A leggyakoribb ok kábítószerrel való visszaélés és fegyverbirtoklás volt. Egy embert megkéseltek, harminc rendőrtiszt pedig megsebesült.
A leggyakoribb ok kábítószerrel való visszaélés és fegyverbirtoklás volt. Egy embert megkéseltek, harminc rendőrtiszt pedig megsebesült.
A 61 éves férfi vélhetően azért gyilkolt, mert tetemes adósságot halmozott fel, a gyámhatóság pedig el akarta venni tőle öt gyermekét.
Őrizetbe vették Malajziában a korrupcióval vádolt volt kormányfőt, Nadzib Razakot. A választásokon alulmaradt politikus ellen várhatóan szerdán emelnek vádat.
Hat embert letartóztattak, hármat pedig őrizetbe vettek Rómában, ahol az új focistadion építése kapcsán felmerült bűnügyekbe számos ismert politikus bukhat bele.
A rendőrök őrizetbe vettek egy személyt, aki megalapozottan gyanúsítható a 8 éves sólyi kislány megölésével.
Nyolc embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt, más országok mellett Magyarországon is – közölte az Európai Unió tagállamainak rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol.
Terrorcselekmény előkészületének gyanújával vettek őrizetbe három embert Svédországban - közölték hétfőn helyi tisztségviselők.
Őrizetbe vették és jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy 54 éves szerb férfi ellen.
Saját feljelentése nyomán juthattak el a rendőrök ahhoz a hangfelvételhez, amely alapján kedden előállították, és őrizetbe vették Gyárfás Tamást – írja a kormányközeli Magyar Idők.
A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsítják, és bűnügyi őrizetbe vették a volt úszószövetségi elnököt.
Befejeződött szerda este a volt francia államfő előző nap, őrizetbe vétel alatt megkezdődött kihallgatása.
Czeglédy ellen büntetőeljárás folyik, egy napra kiszabadult, majd újra őrizetbe vették.
A Krím félszigeti Szimferopolban kapcsolták le őket, mert tiltakozó akciót kíséreltek meg.
25 napos elzárásra ítéltek egy szentpétervári ellenzéki aktivistát, aki januárban egy hatalmas felfújt kacsát helyezett ki lakása ablakába, miközben az utcán az oroszországi korrupció ellen tüntettek az ismert orosz blogger, Alekszej Navalnij támogatói. Artyom Goncsarenkót a gyülekezési törvény megsértésével vádolták.
Tíz szélsőséges fegyverest megöltek, több száz gyanúsítottat, köztük külföldieket is őrizetbe vettek az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten tartott terrorellenes műveletet keretében – közölték kedden a helyi hatóságok.
A gyanú szerint a 34 éves nő a napokban szülte meg a gyermeket, majd megölte.
A német és az olasz hatóságok a hírhedt calabriai maffia, a 'Ndrangheta 169 feltételezett tagját vették őrizetbe kedd hajnalban – jelentette az ANSA olasz hírügynökségre hivatkozva a dpa német hírügynökség.
A szaúdi királyi gárda őrizetbe vett 11 herceget, amiért Rijádban a királyi palota előtt tüntettek, és nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt - jelentette szombaton a Szabak című rijádi internetes újság.
Négyszázötven tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napokban - jelentette kedden a helyi sajtó.
Simonka Csabánál, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjénél házkutatás volt, akkor találtak kábítószert is.